Western lovaglás Debrecenben!


Go to content

Main menu:


Rólunk


És hogy mégis tudd, kihez mész... :)

A nevem Szabó Szilvi, lovas körökben országosan Xirén-ként is ismernek. A lovaglás iránti vonzalmam egészen kicsi koromban kezdődött. Szüleim mindig azt mondják, ott rontották el, hogy hamarabb tettek fel lóhátra, mint ahogy járni tudtam volna. Ez csak egyre fokozódott, 8 éves koromig bírták elviselni a kérlelésemet, hogy menjünk lovagolni. Azóta nagyon sok lovas helyen megfordultam, sok edzőt, oktatót kipróbáltam szerte az országban.

Azoban 2003-ban egy nagy változás következett: megismerkedtem Amerikában a westernlovaglással. Ez után már tudtam, hogy ezt akartam mindig is csinálni, valahogy adott egy pluszt egy eleve jó dologhoz. :) Így aztán hazatérve kerestem western lovas helyeket, ami akkoriban még ritka volt, mint a fehér holló. Így kerültem akkoriban El Bronco-ra, ami Debrecenhez a legközelebbi westernes hely volt Kecskeméttől nem messze. De eltökélt voltam, és amikor csak tudtam ott voltam iskola mellett.

Az idők során egyre kezdett hódítani a westernlovaglás, viszont megyénkben még mindig nincs oktató, edző. Így aztán megvolt a következő elhatározásom, én leszek az! :) És láss csodát. :)

Párommal 2008 óta lakunk Debrecenen kívül, és magunk tartjuk kutyáinkat, lovainkat. A mindennapi élmények mindig újat és újat tudnak még nekünk tanítani, mutatni. Célunk, hogy minél jobban elterjesszük megyénkben a lovak iránti szeretetet és a western lovaglás élményét.

További információért nyugodtan keressen fel minket telefonon vagy e-mailen.


Kezdőlap | Rólunk | Western | Kapcsolat | English | Galéria | Vendégkönyv | Site Map


Back to content | Back to main menu